Mentőöv

Miért a Cerberos Pitbull mentő alapítvány?

Számomra a Cerberos Pitbull Mentő Alapítvány nem csupán egy a sok közül. Több közös vonás kapcsol össze minket, mint azt elsőre gondoltuk volna. Ismeretségünk akkor indult, amikor elhatároztuk, hogy örökbefogadunk egy kutyust. A döntést nem kapkodtuk el, mert azt mondtam magamnak, hogy akkor lesz, amikor majd meglátom és érezni fogom azt a bizonyos bizsergést. Így is lett. Egy közel másfél-két hónapos kiskutya fotója jött szembe velem a neten, onnantól csak rá tudtam gondolni. Felkerestük az alapítványt, és miután eleget tettünk az előírt kritériumoknak, mi is szerető gazdikká váltunk. Viszont, ha már lúd legyen kövér alapon, rögtön elhoztunk még egy kiskutyát – de csak ideiglenes vendéghallgatóként, ezzel is segítséget nyújtva a gazdikeresésben. A tőlünk telhető legjobb ellátást igyekeztünk biztosítani a két kis jövevénynek, hiszen kiragadtuk őket az addig ismert és szeretett környezetükből. Alig 1 hét alatt sikerült is örökbe adni az ideiglenesen nálunk héderező kutyust, így a továbbiakban minden figyelmet már csak a mi kis jószágunk kapott.

Miért írom le mindezt? Hogyan kapcsolódik az állattartás és az örökbefogadás a családállítás és az életmód témájához?

Nagyon egyszerűen. Döntés, tudatosság, felelősség, elhatározás, változás, szeretet.

Korábban tartottunk már állatot – szakállas agámát –, a felelősség témaköre nem volt ismeretlen. Ugyanakkor egy kutya örökbefogadásával teljesen más élethelyzetek adódtak. Eleinte, amikor az ismerkedés kezdeti szakaszában tartottunk, még korántsem beszélhettünk egymásra hangolódásról. Ő nem tudta, hogy én mit szeretnék, én pedig nem tudtam, hogy miként kommunikáljak vele. Ebben természetesen szakember segítségét kértem, így aztán tudtunk is haladni egymás felé. Az sem titok, hogy volt, mikor gyengébb pillanatomban azt mondtam, hogy visszaviszem – ma már nem létezik olyan, amit ne tennék meg érte. Sok dolog megváltozott az életünkben és a szívünkben is. Ő már családtag. A bizalmán és a szeretetén kívül pedig adott nekünk még valamit. Új ismeretséget egy olyan világba, ami kőkemény, ugyanakkor csodálatos is. Ez pedig nem más, mint a bull típusú kutyák rehabilitációja, hogy aztán újra bizalmat tudjanak szavazni az embernek és boldogan töltsék a második életüket egy szerető családban. Ezt a hihetetlenül ritka és nemes küldetést pedig nem más csinálja, mint az alapítvány vezetője is egyben: Teréz Gál Gabriella.

Második esély

Az esélyek és lehetőségek világa is ez, amiben élünk, mégsem egyformán igaz ez mindenre és mindenkire. Főleg akkor, amikor egy értelmes lény traumatizálódik. Azt hihetnénk, hogy emberekkel könnyebb a munka, mivel ők el tudják mondani, ki tudják fejezni azokat az érzéseket, gondolatokat, melyek nyomasztják őket. Sajnos legtöbbször, ami valóban a gondot okozza, az olyan helyen gyökerezik, amire ezen kifejezésmódok igencsak csekélynek bizonyulnak. Ilyen értelemben a lelkileg traumatizált állatok kitartó munkával és hozzáértő szakember segítségével szép javulást tudnak elérni.

Miért lehetséges ez?

Mert az ő kommunikációjuk jóval tisztább és egyszerűbb. Nincsenek játszmáik, rejtett gondolataik, mélyen rejlő titkaik, és nem hordozzák a felmenőiktől örökölt terheket. Ugyanakkor olyanokat már igen, amit sajnálatos módon néhány meglehetősen sérült embertől szenvednek el. Ezek mind fizikálisak, mind pedig lelki eredetűek. Az ebben érintett állatoknak pedig rehabilitációra van szükségük ahhoz, hogy örökbeadhatóak legyenek. Különösen igaz ez a bull típusú kutyákra, akik megítélése már eleve hátrányból indul. Teréz Gál Gabriella – aki ismeri, azok számára Teca – kis csapatával heroikus harcot vív, hogy minél több kutyusnak visszaadja a reményt és bizalmat, hogy igenis vannak olyan gazdik, akik szeretni és becsülni fogják őket.

Adományozom