Argo

Argo

Argo még jelenleg keresi az igazit. Egy csodás kis lélek, aki megérdemli, hogy boldogan éljen egy szerető családban. Az ő rövidke történetét osztom meg veletek, és ha úgy érzitek, hogy szíveteket megérintette, a linken megtaláljátok az eredeti posztot is, ahol tudtok érdeklődni az örökbefogadás menetével kapcsolatban.

Bemutatkozó leveleket az oldalnak írt privát üzenetben vagy a cerbibull@gmail.com mail címre is lehet küldeni.

Argo egy gyönyörű, 5-6 hónap körüli, bull típusú fiúgyerek, akit több társával együtt, nagyon rossz körülmények közül mentettek ki egy gyors összefogás keretében.

A fején több sérüléssel, lesoványodva, erős láb deformitással, a leghidegebb éjszakák előtt sikerült biztonságos, meleg, ideiglenes otthonba költöztetni.

Azóta Argo lába helyrejött, oltási programja elkezdődött, szobatisztává nevelődött, alap vezényszavakat ismeri, tanulja, és ha kedve úgy tartja, akkor gyakorolja is.

Még gyerek, feszegeti a határokat, lopja a zoknit, papírzsepit, szép csendben kirágja a dobozok sarkát…

Szerencsére a csipogós labdák és a rágcsálni való játékok, jutalomfalatok elvonják figyelmét a rosszalkodásról. Néha…

Embereket nagyon szereti, macskákkal érdeklődő. Más kutyákkal hiányzó oltásai miatt az elmúlt hetekben nem találkozott, de előtte fajtársaival élt. Kocsiban 3perc után alszik. Csendes, csak játék közben hallatja a hangját.

Argo hivatalosan a Cerberos Pit Bull Rescue védence, így az ő örökbefogadási szerződésükben foglaltaknak kell megfelelni a leendő gazdinak (bemutatkozó levél, ivartalanítás, benti tartás, kutyasuli, stb). Ennek teljes tartalmáról, illetve érdeklődni Argoról privát üzenetben lehet.

/Csilla Kőtelki/-eredeti poszt https://www.facebook.com/csilla.kotelki/posts/pfbid02X6rjiFYa542VJgsw7GC6gFoArfrNpXgrss6SydrK5xw6iXCCb1r3pPPkQwhfRQK5l

Cerberos Pit Bull Rescue bejegyzése:

https://www.facebook.com/pitbullrescuehungary/posts/pfbid029eC1tSq9SUfAGRWziAWCKMys5Ag65PTjx3oYN4neoCGvxvb34q6tjV6FAHq46LBql

Nitro

Nitro

Saját tapasztalatom Cerberos ideiglenes befogadóként:

Amikor a covid első hulláma alatt megláttuk a Cerberos segítségkérő posztját, amiben ideiglenes befogadókat keresett, anya csak annyit kérdezett, hogy nem akarunk e segíteni nekik, én pedig gondolkodás nélkül nyúltam a telefonért és tárcsáztam Teca számát. Elmondtam, hogy ideiglenesen befogadnánk egy kutyájukat, mert segíteni szeretnénk.

Elmondtam mindent, amire kíváncsi volt: hol lakunk, van e másik kutyánk, milyen jelleme van, milyen ritmusban élünk, mennyi időt tudunk szánni rá. Megmondtam neki, engem nem érdekel, hogy szuka vagy kan, fiatal vagy idős, fekete vagy hupilila, csak biztonsággal együtt tudjam tartani az én Kyarámmal. Tecának már volt is ötlete, melyik kutya illene hozzánk, ezért megbeszéltük, hogy Kyarával együtt elmegyünk hozzájuk, úgy ismerkedünk meg leendő lakótársunkkal.

Azután eltelt 1 nap és elfogott a pánik. Belegondoltam, hogy ezentúl 2 kutya lesz nálam, kétszer annyi felelősséggel, kétszer annyi figyelemmel. Ráadásul még 1 bull! Azt tudtam, hogy Kyarával hatalmas szerencsém volt, mert kimondottan jó idegzetű, kiegyensúlyozott, társaságot igénylő. De vajon a nekünk szánt kutya is ilyen lesz? Tudom majd kezelni őt is? Be fog tudni illeszkedni?

Majd megtörtént a nagy vizit. A kapuban vártunk, úgy beszéltük meg, hogy teszünk egy közös sétát, megnézzük, hogyan viszonyulnak egymáshoz a kutyák. Teca megjelent egy kisebb borjúval az oldalán. Ő volt Nitro. Nagy buflák fej, bizalmatlan, kicsit morcos szempár, hatalmas fekete test. Nem mondom, hogy nem ijedtem meg egy kicsit.
Séta közben Teca mindent elmondott Nitroról, a múltjáról, a jelleméről, mire figyeljek vele kapcsolatban, válaszolt a kérdéseimre, közben pedig figyelte mindkét kutya minden mozdulatát. Egy percre se vette le a szemét róluk.

Mivel másik kutya nem volt, aki Teca szerint olyan jól beleillene az életünkbe, úgy köszöntünk el, hogy pár nap múlva kijön hozzánk Nitroval, személyesen is megnézi, hova kerülne. Ami meg is történt. Körbejárta a házat, a kertet, ellenőrizte a kerítést. Közben Nitro is szépen felfedezett mindent, Teca követte mindenhova, figyelte a reakcióit. Kyaráét is. Minden gyönyörűen ment.

És az éjszakát Nitro már nálunk tölthette. Megírtuk az idis szerződést és bár Teca minden költséget állt volna, úgy egyeztünk meg, Nitro kajáját én fizetem, egyedül ha orvosi problémája lesz, azokat az összegeket állja a Cerberos.

És ezt olyan korrekten be is tartotta, hogy amikor Nitronak fülgyulladása volt, ő személyesen hozta el a gyógyszereit, 30 kg táp kíséretében. Sajnos gyakori látogatói voltunk az állatorvosi rendelőnek Nitro rejtett betegségei miatt, de bármikor szóltam Tecának, hogy ez és ez a gyógyszer vagy vizsgálat kell, elküldtem a számlát, a kórlapot neki, és pár napon belül ott volt a számlámon a pénz.

Ahogy teltek a hetek, hónapok, a kezdeti pánik elmúlt, mert megismertem Nitrot és mert bármilyen kérdésem van, tanácsra van szükségem, Teca azonnal válaszol és segít. Ha nem jelentkezem egy ideig, nem kap képeket Nitro kalandjairól, ő az, aki rám ír, kérdezi, hogy van, szükségünk van e valamire.

Nagyon a szívén viseli minden kis gondozottja sorsát, sose engedi el a mancsukat, legyenek ideiglenes vagy végleges gazdánál. Ismeri őket nem csak kívülről, de belülről is. Ismeri a lelküket, az igényeiket. Ő nem csak azt látja, hogy ott van egy bull típusú kutya, a fajtára húzott sztereotípiákkal. Nem. Ő látja azt a bizonyos személyiséget is, amit a zord vagy épp bohókás külső takar. Teca nem árul zsákba kutyát, Nitro pont olyan, amilyennek leírta az első közös sétánk alkalmával és teljesíti minden kötelezettségét, ami vállal értük.

Nagyon köszönöm Teréz Gabriella Gál, a legjobb kutyát találtad meg számunkra!

Nikolett Paróczy

Eredeti leírás: https://www.facebook.com/photo/?fbid=4704240796314810&set=a.740149102724019