Mi is tulajdonképpen a Családállítás módszer? Könyvek íródtak róla hosszú oldalakon keresztül. Ez egy pszichoterápiás módszer, mely indulása óta is már sokat fejlődött, és azóta is folyamatosan tárja fel a benne rejlő lehetőségeket. Generációs és transzgenerációs traumákat igyekszik felfedni, majd oldani, hogy ezzel elősegítsen, megkönnyítsen bizonyos folyamatokat az életünkben. Fontos tudni, hogy nem helyettünk, hanem velünk működik együtt. Lényegi része pedig, hogy minél inkább közelebb kerüljünk saját bensőnkhöz – egyfajta önismereti utazás is egyben. Két fő része van: Egyéni és Csoportos családállítás.
– Bert Hellinger a Családállítás atyja, a következőképp foglalja össze tapasztalatait:
„Ha a család rendjét ily módon helyreállítják, az egyén kiléphet a családból. Ilyenkor maga mögött érzi a család erejét. Csak ha elismeri a családhoz való kötődését, és tisztán látja saját felelősségét, illetve osztozik benne, akkor érezheti magát tehermentesítve, illetve akkor tud saját egyéni, különleges feladatainak eleget tenni anélkül, hogy korábbi dolgok ránehezednének és kísértenék.”
A családfelállítások során láthatóvá válnak a családon belüli feszültségek, konfliktusok és a családtagok közötti megterhelő kapcsolódások. Ezekkel dolgozik a terapeuta, és ezek sokszor segítenek megtalálni a megoldásokat. A felállítások formája, menete és hatása meglepő lehet első látásra.
Bert Hellinger a családfelállítás új módját fejlesztette tovább és mélyítette el: módszerében képviselők elevenítik meg és szemléltetik a felállítást végző személy saját családjának érintettjeit. Így egyetlen pillantással érthetővé válnak a több generáció óta meglévő kapcsolatok és az eddig fel nem ismert kapcsolódások. –
részlet: Bertold Ulsamer, Gyökerek nélkül nem lehet repülni c. könyvéből
A csoportos állítások személyes részvétellel jönnek létre. A módszer alkalmazása min.5 fővel történik. Témát a jelenlévők közül bárki hozhat, de természetesen nem kötelező. Akik nem állítanak éppen, ők az úgynevezett segítők, akik lehetővé teszik, hogy a csoportos állítás megvalósulhasson. Abban az esetben, ha valaki nem szeretné a többi csoporttárs előtt elmondani, hogy milyen témát hozott, azt rejtett állításnak nevezzük – erre is van lehetőség. Megeshet, hogy nem mindenki érkezik konkrét témával, ez esetben átbeszéljük röviden, hogy mik az érintett területek, és segítek a kérdés megfogalmazásában.
A segítők szerepe: a családi dinamikát hivatottak megmutatni, miután a családját felállító személy kiválasztotta néhányukat különböző szerepek betöltésére. Sokszor a segítők a rájuk „szabott” szerepben, a saját életükben jelenlevő problémára spontán választ, rávilágítást kaphatnak.
Aki témát hoz és szeretne állítani: 15.000 Ft
Aki segítőnek van jelen: 5.000 Ft
(Csoportos családállítás minden héten csütörtökön 18 órától min. 5 fő esetén)
A családállítás ezen formája azok számára tökéletes, akik egyáltalán nem vágynak csoportos részvételre, de szívesen kipróbálnák a módszert. Én igazából egyik típust sem részesítem előnyben a másikkal szemben – mindkettőt szívből tudom ajánlani. Szeretek személyesen találkozni az érintettekkel, de az egyéni álltásokban nem elhanyagolható szempont, hogy ez a feltétel nem szükségszerű, mert online is végezhető – ugyanakkor az állítás hatékonyságát ez cseppet sem befolyásolja. Személyes jelenlét esetén, az állítás dinamikája ugyanolyan intenzíven hat az egyénre, mintha csoportos állításon venne részt. Amiben ez a mód különbözik, hogy több idő jut a hozott téma részleteire, a felmerülő kérdések átbeszélésére. Egy-egy ilyen alkalom rendszerint 1,5-2 óra.
Egyéni családállítás: 18.000 Ft
Az elveszített ikertestvér
Életünk kezdete meghatározó.
Közel minden tizedik ember nem egyedül indult útnak.
Érintett embertársainkat vágyálmok, magány és megmagyarázhatatlan bűntudat gyötri.
részlet: Alfred R. Austermann, Bettina Austermann Dráma az anyaméhben c. könyvéből
Sokan el sem tudják képzelni, hogy az anyaméhben egy elveszített ikertestvérnek mekkora jelentősége van. Ezen kívül az is egy érdekesség, hogy ez a jelenség valójában mennyire gyakorinak számít, ami aztán mély hatással lehet a túlélő ikertestvér életére nézve.
Manapság már több olyan műszer is akad, aminek segítségével láthatóak különféle pozícióból egy vizsgált szerv részei. Ugyanez érvényes az anyaméhre vonatkozólag is. Ugyanakkor hiába élünk a modern tudományok korában, akkor is vannak az életben olyan feltáratlan területek, amik nagyban befolyásolhatják mindennapjainkat. Megeshet például, hogy néha az embriók egymás mögött helyezkednek el, és az egyik eltakarja a másikat, így az ultrahang nem mutatja meg a pontos létszámot. Előfordul olyan is, hogy mire az első rutinszerű ultrahangvizsgálatot elvégzik, addigra a legtöbb iker már csak egy embrió marad az anyaméhben, ami később aztán fel is szívódik. Az esetek gyakoriságát fokozza a nem természetes úton létrejött várandósság, amikor akár több petesejt kerül megtermékenyítésre.
A családállítás egyik ún. esszenciális típusa a méhen belüli állítás. Részvétel hasonlóképp történik, mint az egyéni állítás esetében – személyesen, illetve online. Ehhez az állításhoz némi előkészület szükséges – amit előtte egyeztetünk. Időtartam 1,5-2,5 óra.
Méhen belüli állítás: 20.000 Ft