A Családállításról

Mi is tulajdonképpen a Családállítás módszer? Könyvek íródtak róla hosszú oldalakon keresztül. Ez egy pszichoterápiás módszer, mely indulása óta is már sokat fejlődött, és azóta is folyamatosan tárja fel a benne rejlő lehetőségeket. Generációs és transzgenerációs traumákat igyekszik felfedni, majd oldani, hogy ezzel elősegítsen, megkönnyítsen bizonyos folyamatokat az életünkben. Fontos tudni, hogy nem helyettünk, hanem velünk működik együtt. Lényegi része pedig, hogy minél inkább közelebb kerüljünk saját bensőnkhöz – egyfajta önismereti utazás is egyben. Két fő része van: Egyéni és Csoportos családállítás.

– Bert Hellinger a Családállítás atyja, a következőképp foglalja össze tapasztalatait:

„Ha a család rendjét ily módon helyreállítják, az egyén kiléphet a családból. Ilyenkor maga mögött érzi a család erejét. Csak ha elismeri a családhoz való kötődését, és tisztán látja saját felelősségét, illetve osztozik benne, akkor érezheti magát tehermentesítve, illetve akkor tud saját egyéni, különleges feladatainak eleget tenni anélkül, hogy korábbi dolgok ránehezednének és kísértenék.”

 

A családfelállítások során láthatóvá válnak a családon belüli feszültségek, konfliktusok és a családtagok közötti megterhelő kapcsolódások. Ezekkel dolgozik a terapeuta, és ezek sokszor segítenek megtalálni a megoldásokat. A felállítások formája, menete és hatása meglepő lehet első látásra.

Bert Hellinger a családfelállítás új módját fejlesztette tovább és mélyítette el: módszerében képviselők elevenítik meg és szemléltetik a felállítást végző személy saját családjának érintettjeit. Így egyetlen pillantással érthetővé válnak a több generáció óta meglévő kapcsolatok és az eddig fel nem ismert kapcsolódások. –

                                                   részlet: Bertold Ulsamer, Gyökerek nélkül nem lehet repülni c. könyvéből

Csoportos Családállítás

A csoportos állítások személyes részvétellel jönnek létre. A módszer alkalmazása min.5 fővel történik. Témát a jelenlévők közül bárki hozhat, de természetesen nem kötelező. Akik nem állítanak éppen, ők az úgynevezett segítők, akik lehetővé teszik, hogy a csoportos állítás megvalósulhasson. Abban az esetben, ha valaki nem szeretné a többi csoporttárs előtt elmondani, hogy milyen témát hozott, azt rejtett állításnak nevezzük – erre is van lehetőség. Megeshet, hogy nem mindenki érkezik konkrét témával, ez esetben átbeszéljük röviden, hogy mik az érintett területek, és segítek a kérdés megfogalmazásában.

A segítők szerepe: a családi dinamikát hivatottak megmutatni, miután a családját felállító személy kiválasztotta néhányukat különböző szerepek betöltésére. Sokszor a segítők a rájuk „szabott” szerepben, a saját életükben jelenlevő problémára spontán választ, rávilágítást kaphatnak.

Aki témát hoz és szeretne állítani: 15.000 Ft
Aki segítőnek van jelen: 5.000 Ft
(Csoportos családállítás minden héten csütörtökön 18 órától min. 5 fő esetén)

Egyéni Családállítás

A családállítás ezen formája azok számára tökéletes, akik egyáltalán nem vágynak csoportos részvételre, de szívesen kipróbálnák a módszert. Én igazából egyik típust sem részesítem előnyben a másikkal szemben – mindkettőt szívből tudom ajánlani. Szeretek személyesen találkozni az érintettekkel, de az egyéni álltásokban nem elhanyagolható szempont, hogy ez a feltétel nem szükségszerű, mert online is végezhető – ugyanakkor az állítás hatékonyságát ez cseppet sem befolyásolja. Személyes jelenlét esetén, az állítás dinamikája ugyanolyan intenzíven hat az egyénre, mintha csoportos állításon venne részt. Amiben ez a mód különbözik, hogy több idő jut a hozott téma részleteire, a felmerülő kérdések átbeszélésére. Egy-egy ilyen alkalom rendszerint 1,5-2 óra.

Egyéni családállítás: 18.000 Ft

Dráma az anyaméhben

Az elveszített ikertestvér
Életünk kezdete meghatározó.
Közel minden tizedik ember nem egyedül indult útnak.
Érintett embertársainkat vágyálmok, magány és megmagyarázhatatlan bűntudat gyötri.

                         részlet: Alfred R. Austermann, Bettina Austermann Dráma az anyaméhben c. könyvéből

Sokan el sem tudják képzelni, hogy az anyaméhben egy elveszített ikertestvérnek mekkora jelentősége van. Ezen kívül az is egy érdekesség, hogy ez a jelenség valójában mennyire gyakorinak számít, ami aztán mély hatással lehet a túlélő ikertestvér életére nézve.

Manapság már több olyan műszer is akad, aminek segítségével láthatóak különféle pozícióból egy vizsgált szerv részei. Ugyanez érvényes az anyaméhre vonatkozólag is. Ugyanakkor hiába élünk a modern tudományok korában, akkor is vannak az életben olyan feltáratlan területek, amik nagyban befolyásolhatják mindennapjainkat. Megeshet például, hogy néha az embriók egymás mögött helyezkednek el, és az egyik eltakarja a másikat, így az ultrahang nem mutatja meg a pontos létszámot. Előfordul olyan is, hogy mire az első rutinszerű ultrahangvizsgálatot elvégzik, addigra a legtöbb iker már csak egy embrió marad az anyaméhben, ami később aztán fel is szívódik. Az esetek gyakoriságát fokozza a nem természetes úton létrejött várandósság, amikor akár több petesejt kerül megtermékenyítésre.

A családállítás egyik ún. esszenciális típusa a méhen belüli állítás. Részvétel hasonlóképp történik, mint az egyéni állítás esetében – személyesen, illetve online. Ehhez az állításhoz némi előkészület szükséges – amit előtte egyeztetünk. Időtartam 1,5-2,5 óra.

Méhen belüli állítás: 20.000 Ft

Mindenkinek, aki tapasztal az életében elakadást, nehézséget, megpróbáltatások sorozatát és úgy érzi, hogy ideje lenne a változásnak. Sokszor hallom azt, hogy majd magától minden megoldódik, ami az entrópia törvénye alapján így is van, csak az nem mindegy, hogy ez a mi életünkre nézve mit jelent. Az energiamegmaradás törvénye szerint, ahogy azt Joule is bizonyította, megszületett a fizika egyik legismertebb mondása: az energia nem vész el, csak átalakul. Tehát aki abban bízik, hogy a „probléma” egyszer elmúlik, nem szívesen ábrándítom ki, de sajnos a tapasztalat nem ezt igazolja. Jellemző még az a mondat, hogy nekem semmi bajom, nincs problémám, minden tökéletes – általában az ilyen esetekben fordulnak elő a leginkább, csak mélyen eltemetve. Természetesen, mint a legtöbb dolog az életben, a családállítás sem való mindenkinek. Sokan sokfélék vagyunk, különböző gondolkodással, hitrendszerrel, életfelfogással. Ahhoz, hogy képesek legyünk befogadni a lélekkel foglalkozó módszerek többségét, szükséges egyfajta nyitottság. Ez igazából nem a módszer működőképességét határozza meg, hanem az egyén haladási rátáját. Miért fontos mégis a nyitottság? Azért, mert jellemzően amiben hiszünk, amihez kapcsolódni tudunk és azonosulni vele, ott a fókuszunk, és ahol a fókusz, ott az energiánk összpontosul. Ezzel elindítunk egy folyamatot, amiben a családállítás vagy egyéb pszichoterápiás módszerek rendkívül jól tudnak együttműködni.
Fontosnak tartom megemlíteni, hogy az egyén traumáinak feltárására többféle módszer létezik. Egyiket sem emelném ki a másikkal szemben. Mivel olyan sokfélék vagyunk, így mindenkinek lehetősége van megtalálni a személyiségéhez, hitrendszerének, típusának leginkább megfelelőt. Időnként a módszereket a tanácsadók/ terapeuták személyével azonosítják, és szimpátia alapján kerül megítélés alá. Tény és való, hogy nem mindenki született segítőnek, és az is elképzelhető, hogy a szóban forgó tanácsadó nincs a helyén, de emiatt szükségtelen a módszert okolni. Igyekezzünk olyan helyet keresni, ahol a tanácsadó/ terapeuta személye számunkra hiteles, mert a közös munkához ez a típusú kémia elengedhetetlen.
A családállítás módszer segítségével különféle traumákat, elakadásokat, nehézségeket tárhatunk fel, amik rejtve vannak előttünk a tudatalattinkban. Ezek a rejtett, feloldatlan energiák képesek olyan hatást gyakorolni az életünkre, amik tetten érhetőek a mindennapjainkban, és saját bőrünkön tapasztaljuk azokat. Sokszor az akaraterő nem elég ahhoz, hogy változást érjünk el, mivel ezek a tudat alatt működő energiák jóval nagyobb hatással vannak ránk, mint gondolnánk. Minden olyan tulajdonságunk is idetartozik, amikről úgy hisszük, hogy a részünk. Kérdés igazából az, hogy ezek a tulajdonságok többnyire a javunkat szolgálják-e, avagy sem. Ennek kiderítésében segíthet a rendszeres, vagy időszakos önvizsgálat. Például, ha önfejű vagyok, az többnyire jó hatással van rám és az életemre nézve, vagy inkább rossz? Előre visz a céljaim elérésében, vagy inkább hátráltat? Sokszor a dolgokat nem érdemes túlbonyolítani, néha a kevesebb több. Már néhány egyszerűbb kérdés is elég az önvizsgálathoz. A lényeg az, hogy a bennünk keletkező érzéseket próbáljuk a lehető legjobban megfigyelni. Ha úgy érezzük, hogy valami túlnőtt rajtunk, ebben az esetben kiváló segítség lehet a családállítás.
Számomra minden egyes családállítás, legyen az csoportos, egyéni, általam tartott, vagy amikor résztvevőként vagyok jelen más által szervezett rendszer állításon, mindig egy fantasztikus élmény. Az a légkör, ami olyankor jelen van, mindig az aktuális témát hozó egyénről szól. Ugyanakkor a csoportos állítások esetében a segítők életére vonatkozóan is rengeteg információval szolgál. Ez a módszer a morfogenetikus mező segítségével dolgozik. Ez a mező folyamatosan körbevesz minket, és benne rejlik minden létező információ a múlt, jelen és jövő kapcsán. Azt mutatja a tapasztalat, hogy ez a jelenség igazán szépen képes érzékeltetni a finom energiákat – és úgy segít a hozzá fordulókon, ahogy azt az egyén fogadni képes. Semmit nem tesz erőnek erejével. Mindig csak annyit, amennyi szükséges. Ezért nem az történik egy-egy állítás következtében, hogy a problémák egy csapásra megoldódnak. Hiszen hosszú ideig a részünk volt, alkalmazkodtunk hozzájuk, falakat építettünk magunk köré a segítségükkel. Ha mindez hirtelen megszűnik, mi ott maradunk lecsupaszítva, védtelenül. Mindezt a mező tudja – ezért ránk méretezve, a saját igényekhez igazítja a változást.
Az online foglalkozások nem kárpótolják a személyes jelenlét varázsát, de szerencsére a minket körülvevő morfogenetikus mező segítségével a távolság áthidalható. A családállítás hatásmechanizmusát egyáltalán nem befolyásolja az online folytatott közös munka. A tapasztalat azt mutatja, hogy a jelenlévők épp úgy érzékelik az energiák finom érintését, mintha személyesen történne a részvétel. Az egyéni és méhen belüli állításokra ez ugyanúgy érvényes. Ennek a lehetőségnek köszönhetően már nagyobb távolságokból is mód nyílik olyan tanácsadóval/ terapeutával dolgoznunk, aki nem a közvetlen környezetünkben található. Én magam helyileg Herceghalmon fogadom a kedves klienseket, de az online felületen távolabb élők számára is biztosított a részvétel.
Pár gondolat a gyerekek és a családállítás kapcsolatáról. Sokszor előfordulhat a kisgyermekeknél, hogy viselkedésbeli zavarokat észlel a közvetlen környezete. Ilyen lehet pl. a túlzott agresszió, feltűnő visszahúzódás, különféle étkezéssel kapcsolatos gondok, higiéniai esetek, amikor a gyermek nem akar wc-re menni, szorongások, tikkelések stb. Attól, hogy valamit ezen esetek többségében normálisnak gondolnánk, mert régen is úgy volt, még nem feltétlen jeleni azt, hogy annak is kell tekinteni. Csupán el lett könyvelve, hogy majd úgyis kinövi, ahogy sok egyéb mást. Természetesen ebben van is némi ráció, mert hát folyton változunk, még felnőttként is. Azonban nem a véletlen műve, hogy a legtöbb trauma az életünkben a gyermekkorra vezethető vissza. Ez a mutatója annak, hogy semmi nem tűnik csak úgy el, hanem legfeljebb később jelentkezik valami más formában. Gyermekekkel külön a családállítás nem dolgozik, mert a "probléma" nem náluk van, hanem a szülőknél keresendő. Ilyen esetekben mindig a szülőn keresztül foglalkozunk a gyermekkel.